Prologue

1975. szeptember 18.

 

Strattford, Illinois, USA

 

 

Összébb húztam magamon a farmerdzsekimet, aztán a korán jött őszi hidegtől megborzongva átszaladtam az úttesten. Úgysincs nagy forgalom. Ez itt egy poros kisváros. Talán nem annyira kicsi, de attól nem kell félnem, hogy halálra gázolnak a forgalmas úttesteken, az biztos.

Tudtam, merre megyek, és bár majd' megfagytam, mégis lassítottam kicsit. Az utcákon egy kisvároshoz képest rengeteg ember bolyongott - ekkortájt jár le a legtöbb ember munkaideje. Kicsit ki akartam élvezni a nyárból maradt utolsó napsugarakat, de nem nagyon ment, miközben több tízen rohantak el mellettem másodpercenként. Sóhajtva az arcom elé húztam a sálamat, és felvettem a tempót. A Tracksbe tartottam, a szokásos helyünkre. Egy olcsó kis hely, apró, de otthonos. Büfének mondanám, de azon kívül, hogy a helyi állami suli legtöbb diákja ide jár kajálni, ünnepnapokon a mi társaságunk kaphat egy kis sört is. Persze csak mert Blackwellnek van hamis személyije. Alapjában véve pedig mind tizenhat évesek vagyunk, kivéve talán Pamet, ő eggyel alattunk jár. Idegesítő egy kiscsaj. Scott miatt muszáj volt kibírnunk. Miután Scott a támogatásunkkal dobta a csajt, Pam egyáltalán nem kopott le. A nyakunkon maradt.

Ahogy az ismerős környékre értem, lendületesen befordultam a sarkon, és gyors léptekkel közeledtem a piros neon felirat felé, ami a Trackset hirdette. Most is többen álltak előtte - mint mondtam, a fél suli ezt a helyet használja punnyadás céljából. Én speciel ezerszer szívesebben vagyok itt, mint otthon.

Minél közelebb lépkedtem a büfé bejáratához, annál több ismerőst pillantottam meg. Köszönőviszonyban vagyok velük, semmi több. Nem kell más barát a saját sleppemen kívül.

- Szia, Vicki! - hallottam a hátam mögül egy ismerős, vékony kis hangot. Megfordultam menet közben, Linda Robins szőke hajkoronáját kerestem a tömegben. Mindenki irigy rá a haja miatt, ami nem is csoda. Én is az vagyok.

- Helló! - köszöntem vissza, ahogy megtaláltam a szememmel a lányt, aki tizennégy éves létére folyamatosan körbe van véve fiúkkal. Most is egyszerre három srác leste a törékeny szőkeség minden egyes mozdulatát.

- Hé, Vicki!

- Szia! - vigyorogtam rá Mike Kurtwoodra, miközben elsétáltam mellette és kis társasága mellett. Mike benne van a suli focicsapatában, úgyhogy szinte kivétel nélkül betűs pulcsiban és a csapattársai körében lehet látni. Egy utcában lakunk, első óta felettem jár egy évvel az állami suliban. Lehet, hogy jól néz ki, de hülye, mint a cipőtalp.

- Frankó a dzsekid.

- Kösz, Emerson - intettem Tommy Emerson felé. Egy igazi idóta, már háromszor rúgták ki a suliból, de az ügyvéd apjának köszönhetően minden alkalommal visszavették egy "utolsó esély" ígéretével. Tommy mindent megtesz, hogy megkeserítse a tanárok életét, és hogy feldobja számunkra a szürke sulinapokat. Tegnap poroltóval fújta le a nyolcadikos lányokat. Nagyon állat volt.

- Hé, Vicki, várj!

Megállt a kezem a Tracks ajtajának kilincsén, aztán megforgattam a szemem. Villámgyorsasággal benyitottam a büfébe, majd erőteljesen bevágtam magam mögött az ajtót. Francnak van kedve Pammel beszélgetni. Folyamatosan jár a szája, egy pillanatra sem tudja befogni - az csak a ráadás, hogy kizárólag magáról tud beszélni.

Elindultam a sarokban lévő kis bokszhoz, ahol már látni véltem Blackwell bozontos fejét és Kelly undorító, szivárványszínű pulcsiját is. Közelebb érve Scott idióta arckifejezését pillanthattam meg, ami egyenesen a mögöttem kinyíló bejárati ajtóra szegeződött. Pam lépett be rajta - már a cipője sarkának kopogásából is felismerem.

- Hé, menj arrébb - álltam meg az asztal előtt, mire Blackwell automatikusan beljebb csúszott. Lehuppantam a megüresedett helyre, aztán mosolyogva belehallgattam Kelly és Scott egyre hangosabb vitájába, miszerint Scott nem nevezheti Pamet "hülye picsának", mert az Kelly szerint nem szép. Blackwell unottan tömött a szájába egy maroknyi sült krumplit, miközben én kibújtam a dzsekimből, és letekertem a nyakamról a sálamat.

- Kuss, itt van - vágta el a beszélgetést Kelly felpillantva, mire Scott rémülten lejjebb csúszott. Szinte teljes egészében az asztal alatt volt.

- Sziasztok - állt meg melltünk Pam a szokásos, felsőbbrendű hanglejtésével, amitől Scott rendszeresen összerázkódik, és halálsápadt arccal próbál nem az ex-csaja felé nézni.

- Hé - morogta Blackwell kedvetlenül. Hasonlóan éreztünk mindannyian a helyzettel kapcsolatban, de egyikünknek sem volt arca elküldeni Pamet. Motyogtam valami köszönésfélét, amit szinte teljesen elnyomott a háttérben szóló Rolling Stones. Kelly hasonlóan tett, felnézni azonban nem nézett fel, inkább egy visszafojtott röhögés kíséretében elkapta a tekintetem az asztal fölött.

- Vicki, nem hallottad, hogy kiabálok neked? - fordult felém szemrehányó szemöldökfelhúzással Pam, mire ártatlan arckifejezéssel megráztam a fejem.

- Bocs.

- Scott, beszélhetnénk? Négyszemközt - támadott ismét a szőkeség, mire Scott újból összerezzent. Kelly élvezve a kínos helyzetet, velem együtt vigyorogva kimászott az asztal mellől, hogy helyet adjon Scottnak. Pam kőkemény arccal, egyenes tartással megvárta, amíg volt barátja kiszerencsétlenkedi magát a sarokból, aztán megragadva a karját behúzta a flippergép mögé.

- Kíváncsi vagyok, már megint mit akar - ült vissza a helyére Kelly, és megigazította tökéletesre sütött barna haját. Elsöpörtem az arcom elől néhány széltől összekócolódott tincset, és Blackwell elől pár szem krumplit elhalászva hátra dőltem.

- Szerinted? Szokásos - vontam fel a szemöldökömet, mire Blackwell félmosolyra húzta a száját. Igen, ők az én kis társaságom. Kelly egy hozzám mindenben hasonlító, jómódú családban élő lány, aki - az enyémhez hasonló magatartás révén - mindent megtesz, hogy kiszakadjon a jókislány szerepéből. A szülei... pontosabban az egyikük állandóan dolgozik - az apja valami fejes a banknál, az anyja pedig nem szorul munkára, így is egész jól megélnek. Nagy, emeletes házuk van, szép és otthonos. Eleinte csak Kelly, Blackwell, Alex és én lógtunk ott, már általános elején is. Van egy kevésbé szép alagsoruk is, ami egy koszos, de iszonyat kényelmes szobát jelent. Tele van a család által elfeledett kacatokkal, plusz el van látva egy régi, szakadt kanapéval, pár "már nem divatos" székkel (Kelly anyjának szavait idéztem), egy kis tévével, valamint mosógéppel és szárítóval. Valószínűleg mosókonyha a funkciója, de nekünk ez a hely jelenti az elsődleges otthont. Az évek során rengeteg cuccot hordtunk ide, csak hogy még otthonosabb legyen. Aztán ötödikben hozzánk csapódott Scott is, aki iszonyatosan aranyos fejű, de egy ritka idióta gyerek volt. Van vagy öt testvére, úgyhogy nem is csodálkozom, hogy a szüleinek nem volt idejük megmutatni neki az olyan alap dolgokat, mint a társalgás más emberekkel és a normális magatartás. Ő még több kacattal árasztotta el az alagsort, ami mára tele van aggatva poszterekkel, plakáton egymás hegyén-hátán, párnák mindenhol, kajásszekrénynek használt régi, nem működő hűtő, gyerekjátékok a földön, lemezek a polcokon.

Blackwell az igazi bölcs a társaságunkban. Nem az okostojás értelemben, dehogy - inkább a tapasztalt értelemben. Elég hamar meg kellett ismerkednie a valódi, kegyetlen élettel. Gyerekkorában Chicago egyik feketenegyedében élt a családjával, akik szegényes körülmények között egy csúf kis lakásban húzták meg magukat két kicsi gyerekkel. Igen, feketék, vagy hogy is mondjam... afroamerikaiak. Igen. Nem igazán fogadták el a kis Aaront a chicagoi államiban, így anyja - drogfüggő férjétől elválva - két gyerekével az álmos kis Strattfordba költözött, ahol egész szép életet alakított ki maguknak. Rendezett, szép házuk van, sok barátjuk, mindennapi ételük - Aaron viszont így is túl hamar felnőtt. A suliban kinézték, annak ellenére, hogy már a hetvenes években járunk. A legtöbb korombelit még mindig túl konzervatívnak nevelték a szüleik, én azonban átéreztem a sorsát. Lehet, hogy nem vagyok a bőrszínem miatt közszemle tárgya, de kicsiben hasonlítottam Aaronhoz, úgyhogy együtt éreztem vele.

*1968, Strattford-i állami iskola*

Egyedül ücsörgött a mászóka tetején. A közelében játszó kislányok hangosan fújolni kezdtek, és nevetve elfutottak. Elszorult a torkom, ahogy néztem Aaron csalódott arcát. Hamar feleszmélve felmászott a gyerekjáték tetjére, és szomorú tekintettel szétnézett az udvaron. Senki sem játszott vele. Még csak a közelébe sem mentek.

- Ne menjünk oda hozzá? - kérdezte a mellettem álló Alex.

- De, menjünk - bólintottam, aztán Alex-szel futóversenybe kezdve őrülten rohanni kezdtem a mászóka felé. Gyorsabb voltam nála, így a győzelemtől boldogan fékeztem le Aaron előtt. Pár napja jött az osztályba. A tanítónőnk gyakran mellette volt, amikor azonban egyedül hagyta Aaront, azonnal csúfolni kezdték. Most sem láttam sehol Mrs. Winslow-t. Aaron egyedül ücsörgött a mászóka tetején, érkezésemre ijedten felhúzta magához a lábát, és kíváncsian figyelte, hogy mikor kezdek bele a gúnyolódásba.

- Héé, nem ér! - ért utol Alex, és engem meglökve érkezett meg a homokban. Vigyorogva pillogtam Aaron Blackwell felé, aki még mindig bizonytalanul és szótlanul méregetett minket. Óvatosan arrébb csúszott, hogy helyet adjon, amikor elkezdtem felfelé mászni az erős kötélhálón. Alex hiperaktív ugrálással indult el utánam, aztán miután helyet foglaltam Aaron mellett, ő is felhúzta magát a kis tákolmány tetejére.

- Szia - mosolyogtam Aaronre, mire bizonytalanul arrébb csúszott egy centit.

- Szia.

- Hogy hívnak?

- Aaron Blackwell - mondta kicsit bátrabb hangon.

- Vicki Brightmore. Ő Alex - mutattam a mellettem dúdolgató Alex felé. Aaron egy árnyalatnyival vidámabb tekintettel bólintott, már nem nagyon tartott tőlünk. - Nem baj, ha Blackwellnek szólítalak? Az Aaron nem illik rád.

- Nem baj.

- Jó. Játszol velünk a forgón? Alex szokott engem hajtani, de egyedül nem jó - intettem a nem messze üresen álló kis körhintaszerű játék irányába. Blackwell óvatosan átnézett a vállam fölött, a játékot nézte. Látszott rajta, hogy habozik.

- Én hajtalak titeket, de előre szólok, hogy le fogtok repülni - mosolygott Alex gonoszan, mire Blackwell vigyorogva bólintott.

- Oké - vontam vállat, aztán megragadva Blackwell karját ránéztem. - Ugorj!

Mindhárman egyszerre pattantunk le a mászóka tetejéről, azután vad rohanásba kezdtünk. Blackwell pedig végre nevetett.

**

Ez másodikban volt. Nyolc év telt el azóta, és még mindig egy brancsba tartozunk. Kelly azon a héten torokgyíkkal feküdt otthon, úgyhogy Alex-szel és Blackwellel együtt meglátogattuk. Nyolcéves létünkre nagyon jól kijöttünk egymással már akkor is. Blackwell anyukája azóta belefáradt a folytonos munkába, sokszor segítünk neki suli után. Aaron bátyja, Stevie egyetem helyett - megtehette volna, ugyanolyan okos, mint az öccse - otthon maradt, és a helyi gyárban dolgozik. Blackwellben iszonyatos harag gyűlt össze az évek során családja nyomorúsága miatt, egész összeesküvési elméletet állított fel a kormánnyal szemben. Néha rászólunk, amikor odáig viszi a gondolatmenetét, hogy "ennek véget kell vetni", mert bár valamilyen szinten egyet értünk vele, tudjuk, hogy cselekedni is képes lenne. Van olyan gyagyás.

Aztán ott van Scott. Mint mondtam, egy idióta. A szó szoros értelmében. Minden gyerek csinál hülyeségeket, de amikor az ember kilenc éves fia odaragsztja a kezét a vasalóhoz, akkor már baj van. Scott minden elképzelhető hülyeségének szemtanúi voltunk. Egyszer felmászott az almafájukra, és leugrott. Azt hitte, ha kendőt terít a vállára, az már szárnynak számít. Nekünk hatalmas röhögőgörcsöt okozott, magának pedig kartörést. Iszonyatos baromságokkal színezte ki a gyerekkorunkat, nélküle biztos nem tudom meg, milyen igazából röhögőgörcsöt kapni.

- Vicki, menj arrébb.

Felkaptam a fejem, aztán félmosolyra húzva a számat arrébb csúsztam. Alex ledobta a háttámlára a kabátját, aztán a hidegtől kipirult arccal lehuppant mellém. Ő Alex. Alsóban totál hülyének számított, ahogy Scott is - a különbség csak az, hogy Scott meg is maradt ezen a szinten. Alex családja mindig is őrült volt a maga módján. Az anyukája szétszórt művészlélek, az apukája orvos, nagyon komoly és komor természettel. Alex - amikor csak lehetősége akad rá - mindig visszapofázik valamit a szüleinek, csak hogy fenn tartsa számunkra és húga, Annie számára a jó kedvet a háznál. Illetve ez szerintem van csak így, Alex szerint nem tehet róla, hogy ilyen humoros. Az apukájuk nem mindig értékeli a viccet, úgyhogy rendszeresen kirúgja Alex-et otthonról - általában valami semmiség miatt. Az anyukája pedig újra és újra lecseszi a férjét, amiért kiteszi Alex-et, úgyhogy a srác heti szinten költözködik át Kelly-ék alagsorába, onnan pedig vissza haza. Minden hülyeségben benne van, de legtöbbször a helyén van az esze. Illetve sokszor helyén van.

- Pam már megint kezdi? - vigyorodott el, ahogy meglátta a flipper mellett susmorgó párocskát. Mind feléjük fordultunk, hogy lássuk, mi a helyzet. Pam idegesen hadonászott, valószínűleg magáról pofázott, Scott pedig mellette a falon támaszkodva, laposakat pislogva "figyelt". A szakításuk óta vagy háromszor jelentették be, hogy újrakezdik az egészet, de valami mindig véget vetett a dolognak. És csak pár hónapja történt ez az egész szakítós cucc.

- Aha, totál hülye - mondta unottan Blackwell, és az utolsó szál sült krumplit a levegőbe dobva kitátotta a száját, és hagyta, hogy a krumpli bele essen. - Kezd unalmas lenni itt.

- Menjünk hozzánk - vágta rá a jól megszokott mondatot Kelly, mire a fél perce érkezett Alex morogva újra a kabátjáért nyúlt, én meg kitornáztam magam az asztalon keresztül. Kelly hanyagul a hátára dobta a szüleitől kapott elegáns szövetkabátját. Utálta, hogy őt és a nővérét gazdag kislányként nevelték fel. Ezért is szeretett annyira velünk lenni - szépen szólva, mert mi csórók voltunk.

- Scott! - ordítottam el magam már indulásra készen, és a Tracks ajtajához lépve lenyomtam a kilincset.

- Én is megyek - hallottam Pam hangját, mire teátrálisan az ég felé emeltem a karjaimat, Kelly meg sírásra görbülő szájjal "Miért?"-et tátogott. Alex vigyorogva kilökte az ajtót, aztán megállt a járdán. Kelly és én már siettünk volna előre - Pam irtózatos hisztijére szar sem volt kíváncsi -, de Alex nem mozdult.

- Nem jössz?

- Most komolyan sétáltok?

- Van más választásunk? - kérdeztem visszafordulva, mire Alex odalépett a mellette parkoló furgonhoz, és büszkén kinyitotta az ajtaját.

- Mehetünk az új verdámmal is.